Landing-blog – Dr. Horváth Brigitta honlapja

Dr. Horváth Brigitta

egészségmentor

Brigivel több közös projektünk volt, nagyon örültem, amikor kiderült, hogy a céges honlap után a saját magának szánt arculatot és honlapot is én készíthetem el.

Brigi sok figyelmet fordít a klienseivel való kommunikációra, ezért az arculati alapcsomag mellé készültek neki instagram és facebook poszt sablonok, melyeket ő is könnyedén tud frissíteni a canva alkalmazás segítségével. Brigi szintén kért facebook borítót, html email sablont és email aláírást a professzionális kinézetű emailek kiküldéséhez; a word dokumentum sablont offline ajánlataihoz használja majd, illetve jó alapot ad neki, ha a honlapjára szeretne letölthető dokumentumot feltölteni.

A honlap megtervezése azért villanyozott fel különösen, mert nem a megszokott struktúrában kellett gondolkodnom. Bár Brigi csak egy blogot szeretett volna, úgy gondoltuk, mégiscsak helyet kellene szorítani pár olyan információnak, amelyek a vállalkozásáról adnak információt, fel lehet vele venni a kapcsolatot stb. Mivel azonban ez kevés szöveget jelent, Brigi joggal nem akart hagyományos, több oldalas honlapot.

Erre találtam ki, a „landing-blog” kifejezést és struktúrát. A lényege az, hogy a szokásos blog gyűjtő oldal első ránézésre egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy blog oldal, sokkal inkább hasonlít egy egy-oldalas, úgynevezett landing oldalra. Ebbe a struktúrába már nemcsak a szokásos blog tartozékok kerülhettek bele, mint a címkék, kategóriák, arhívum stb. és a cikkek kivonatai, hanem bemutatkozás, szolgáltatás felsorolás, árak, kapcsolati információk is, a láblécben pedig helyett kapott egy kapcsolati űrlap is, mely bárhonnét elérhető. 

A menüt is eszerint alakítottuk ki: nem csak az egy oldalon belül lévő tartalmakra lehet navigálni velük, hanem blog kategóriákra – melyekben csoportosítottuk a leggyakrabban előforduló cikkeket -, a kapcsolati űrlapra, ami a láblécre ugrik, és az árakra, melyek egy modális ablakban kaptak helyet (ez egy olyan felugró ablak, amely csak gombnyomásra jön elő, tehát nem a megszokott pop-up, ami felbukkan, ha akarod, ha nem).

A struktúra további előnye, hogy bármikor bővíthető anélkül, hogy a jelenlegi struktúrát drasztikusan át kellene alakítani.

Ha tetszik Neked Brigi honlapja, és megtetszett a landing-blog koncepció, ITT tudsz rá árajánlatot kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .