A leggyakoribb hiba, melyet a vállalkozók elkövetnek a honlapjukkal kapcsolatban

Sokan sokféleképpen tárgyalják azt, mitől lesz sikeres egy honlap, azonban mégis úgy látom nem eléggé, hiszen szinte nincs olyan hónap, amikor ne tapasztalnám egy-egy ügyfélnél, hogy elköveti ezt a hibát.

Azok az ügyfeleim, akik szintén belegyalogolnak ebbe a hibába képzett, intelligens emberek, nem kevés marketing ismerettel a hátuk mögött. Sokszor én kapkodom a fejem, milyen irányzatokról hallottak már, némelyikük rendszeresen haszálja a mesterséges intelligenciát is. (Ciki vagy sem, én még nem használom. :/)

A kontraszt különösen akkor válik élesebbé, amikor a legsikeresebb ügyfeleim térnek vissza hozzám, mert haladnak a vállalkozásukkal és ismét fejleszteni kell a honlapot új tartalmakkal, illetve olykor egyenesen teljesen új honlapot készítek nekik. Együtt gondolkodunk, a tartalom elrendezésén túl sokszor felmerülnek stratégiai kérdések is.

Elgondolkodtam, vajon az ismétlődő hibák miért fordulnak mégis mindig elő még azoknál is, akik TÉNYLEG képben vannak? Nem beszélünk róluk eleget?  Szerintem igen, csak egyszerűen nem ismerjük sok esetben magunkat és hajlamosak vagyunk régi (bevált?) automatizmusok mentén cselekedni.

Most ebből a szemszögből szeretném megragadni a lényeget és remélem nem lesz túlságosan „arculcsapós”. 😊

A leggyakoribb hiba, amit a vállalkozók elkövetnek a saját honlapjukkal kapcsolatban – talán Te is – az az, hogy 

Nem a lényegre koncentrálnak. 

Amikor valami fontossá válik, sokaknál előfordul, hogy a tökéletességre való koncentrálás jegyében lényegtelen dolgokon tipródnak, melyekkel minél tovább foglalkoznak, annál hatalmasabb gondnak tűnnek, miközben az igazán fontos dolgok felett elsikkad a figyelmük.

Ilyen nagy horderejű lépés lehet, ha kezdőként végre kiváltottad a vállalkozáshoz szükséges adminisztratív dolgokat (pl. adószám, céges bankszámla stb., számlázási rendszer stb.) kész a honlap is, már csak meg kellene mutatni a nagyvilágnak.

Találkoztam olyan vállalkozóval, aki ugyan elkezdett ügyfeleket fogadni, de 8 hónapig csinosítgatta és eközben 5-ször teljesen átalakította a honlapját, mielőtt azt a nagy nyilvánosság előtt fel merte volna vállalni. Mivel keresőoptimalizálásra nem figyelt, így a kész honlapra nem is érkeztek látogatók a Google-ból sem, vagy ha érkeztek is, ő nem tudott róla.

De haladó vállalkozóknál is előfordul, hogy egy új szolgáltatás, vagy kampány elindítása előtt képesek a háttérképeken napokig rágódni, hogy a szöveg mögött milyen látvány tűnik fel elhomályosítva. 

A lényeget pedig könnyű összefoglalni pár alapszabály formájában.

Kezdő vállalkozóknak szóló aranyszabályok:

1. Egy honlap sosincs kész. 😊

Tökéletes(nek) mondható is évek múltán lesz, de a tökéletesség akkor sem feltétlenül a design miatt lesz, hanem azért, mert a design, a technikai háttér, és az üzleti célok harmóniában vannak, egymást segítik, ergo termeli a vállalkozásnak a bevételt. 

Külső szemmel lehet, hogy akkor sem lesz a legszebb, de kit érdekel, ha az üzleti célt támogatja és biztos megélhetést biztosít a tulajdonosának.

2. A weboldalad megjelenése fontos, de csak egy bizonyos pontig.

Csúnya semmiképp se legyen a honlapod, azonban az, hogy mi a szép, nagyon szubjektív, épp ezért felesleges vele TÚL SOKAT foglalkoni.

Csúnya alatt én ezt értem:

  • Olvashatatlan a szöveg, mert rossz a betűtípus, túl kicsi a betűméret.
  • Túl sok a tagolatlan szöveg (betűrengeteg).
  • Túl nagyok vagy túl kicsik a képek, azaz vagy görgetni, vagy nagyítani kell ahhoz, hogy értelmezhető legyen a fotó.
  • Szemet bántó, vibráló látvány (ugráló ablakok, túl sok, egymásra halmozott animációk, rikító, egymáshoz -nagyon- nem passzoló színek)

Ha ezek egyike sem igaz a honlapodra, akkor hidd el, nem csúnya! 🙂

Ha azon kapod magad, hogy órák óta színárnyalatokkal pepecselsz, és változtatgatod a honlap színvilágát azonnal hagyd abba. 😊 Szánd rá az időt EGYSZER, hogy kitalálsz magadnak egy arculati színskálát és ragaszkodj hozzá, ne változtass rajta. (Ebben tud neked segíteni a Márkaépítési e-book és munkafüzet.)

Ugyanez vonatkozik a design elemekre is. Célszerű kitalálni egy fajta koncepciót, milyen jellegű képek legyenek a honlapodon és köteleződj el a stílus mellett

Amikor egy-egy blokkhoz, oldalhoz, vagy blog cikkhez keresel illusztrációt, gondold végig, hogy az adott tartalmat abban a stílusban mi támogatja a legjobban. Bátran tölts le több képet is, alakíts ki magadnak egy kis könyvtárat képekkel, hogy legközelebb legyen mihez nyúlnod.
Ha már nagy a honlapod (sok aloldalad, blog cikked van), bátran merd ismételni a kreatívjaidat, nem muszáj minden egyes új tartalomhoz új képet használnod. Az ismétlés csak számodra tűnik cikinek, az olvasónak azonban inkább segítség, az „ismerősség” érzése számára pozitívum. Senki nem fogja ezt gondolni: Hah, ezt a képet már a xy blog cikkében is láttam!

Ha Te kifejezetten olyan munkát végzel, amely a megjelenéssel vagy design-nal kapcsolatos, megértem, hogy ezt a fajta precizitást és tökéletességre való törekvést nehéz elengedned, de neked is azt javaslom, az elején szánj a design kitalálására több időt, utána pedig ragaszkodj hozzá, ne hagyd, hogy a pillanatnyi trendek, új tanulmányaid stb. eltérítsenek. 😊

(A cikk a banner alatt folyatódik.)

Még nincsenek meg a designhoz szükséges alapok?

A márkaépítés "lelki" oldalán túl azt is megtudod, hogyan állítsd össze a saját színpalettád és válassz betűtípusokat a honlapodhoz.

Kezdő és haladó vállalkozások számára egyaránt fontos aranyszabályok

Az első, egyben a legfontosabb is:

  1. A honlap tartalma fontosabb, mint a design

A legszebb honlap sem lesz üzletileg sikeres, ha nincs mögötte tartalom. A tartalom alatt szöveget értek, ami hitelesen kommunikál rólad és a vállalkozásodról. A szöveg pedig akkor lesz jó, ha az alábbiakat kommunikálja:

  • ki vagy
  • mivel foglalkozol – milyen problémát oldasz meg, milyen vágyak teljesülnek a közreműködéseddel
  • kiknek szolgáltatsz
  • hogyan szolgáltatsz
  • melyek az erősségeid
  • hogyan lehet a szolgáltatást igénybe venni

Ha ezek nincsenek megfelelően kommunikálva, akkor hiába a honlap.

Sokan hajlamosak elveszni a részletekben és túl sok figyelmet fordítani a külcsínyre, míg a honlap célját és célközönségét hasraütés-szerűen 5 perc alatt meghatározzák.

Pedig a haladó és sikeres vállalkozók épp fordítva teszik. Napokig, hetekig, hónapokig rágják magukban a vállalkozás célját, agyalnak a célközönségük problémáján és annak megoldásán, a designt pedig rábízzák egy grafikusra. Számukra is fontos a megjelenés, de lényegesen kevesebbet foglalkoznak vele, mint a tartalommal.

A megfelelő kommunikáció így néz ki:

  • megfelelő mennyiségben
    • célszerű legalább 600 szavas leírásokat készíteni pl. a szolgáltatás, termék stb. oldalakhoz, blog cikkekhez, de olykor még ez is kevésnek számít, ha az iparágadban az átlag 1000 szó felett van
  • megfelelő minőségben
    • egyértelműen beazonosítható a célközönség, magára ismer
    • világos a tevékenység, és hogy az milyen igényeket, vágyakat elégít ki, vagy problémát old meg
    • érthető, elfogadható az eredmény, amit elérhet az ügyfél*.
    • „érződik” a közös munka hangulata

*Itt hadd tegyek egy kitérőt. Sokan vannak, akik nagyon erősek a marketingben, és épp azzal tudják behúzni az ügyfeleket, hogy olyan eredményeket, érzetet stb. ígérnek, amelyre valójában nem képesek. Nem bíztatlak arra, hogy Te is ígérj többet, mint amit valóban adni tudsz, de azt is tudom, hogy velem együtt sokan vannak, akik nem értékelik a saját munkájukat eléggé, épp ezért nem is tudják olyan jól kommunikálni. Figyelj oda azokra, akik „jól tolják”, és vedd át azokat az elemeket, melyekkel azonosulni tudsz, fedezz fel motívumokat, melyek működnek, nézz a kommunikációjuk mögé blokkról blokkra. (Pl. ez a bekezdés arról szól, hogy megragadja azt az érzést, ahogy az ügyfél érzi magát… ez a blokk arról szól, miért nem jó, hogy így érzi magát stb.) Vedd át azt és kommunikáld úgy, amit magadénak érzel.

  • a bemutatkozásod se nem túl hosszú, se nem túl rövid
    • kitér a szakmai tapasztalataidra
    • végzettségedre
    • motivációdra, miért is csinálod
    • kiknek segítesz a legszívesebben
    • személyes dolog, ami közelebb hozza személyed (pl. hobbi, család stb. – amit komfortosnak érzel megosztani)

A bemutatkozás azért kényes dolog, mert ha sokan szolgáltatnak egy területen, és a szolgáltatások között sincs számottevő különbség, akkor bizony a személyes benyomás lesz az egyik döntő érv. 

Az ügyfél, bár rólad olvas, mégis magára vonatkoztatja. A szakmádhoz kötődő végzettségeid láttán azt érzi, hogy elkötelezett vagy, rászántad az időt, vizsgáztál, bizonyítványt szereztél, szóval nem egy hetes gyorstalpalón szedtél magadra mindent. Ha a családodról írsz, átvillan a fejében – neki is van gyereke, tudja, hogy nem könnyű mindent kézben tartani… Ha a motivációdról, korábbi tapasztalataidról írsz, nyugtázza, hogy tudod testközelből ő min megy épp keresztül. Írd meg körültekintően, ne a Rólam oldallal szúrd el az esélyed. 😊

2. A kevesebb több

A kevesebb több érvényes, ha

  • design elemekről,
  • szolgáltatási palettáról,
  • célközönség típusokról van szó.

Ha az a típus vagy, aki szeret terjengősen beszélni, írni, akkor rád a kevesebb több elv is érvényes LEHET. Ezt neked kell kitapasztalnod, hogy mennyire vagy SOK, illetve az ügyfeleid erre mennyire fogékonyak és ami a legfontosabb, eléred-e vele, hogy az olvasókból ügyfelek legyenek

ÁLTALÁBAN nem szeretnek az emberek olvasni, DE ez nem mindenkire érvényes. A téma és életkor is befolyásolja, hogy szívesebben olvassák-e az emberek az írásaidat.
Talán nem mondok hülyeséget, ha saját tapasztalat alapján azt állítom, hogy minél „kézzel foghatóbb”, racionálisabb szolgáltatásról van szó, annál fontosabb a tömörség, lényegre törőség lásd bicikli szerviz, fogászat, könyvelés stb. Nem kell regényt írni arról, milyen vacak érzés, ha lerobbansz az út szélén, vagy fáj a fogad, mert egyértelmű, hogy az illető gyors megoldást akar.

Minél „lelkizősebb” a téma, azaz az emberek érzelmeivel, viselkedésével, értékrendjével kapcsolatosak, annál inkább elfogadottabbak a hosszabb, gondolatébresztő, magyarázó stb. írások, azonban itt is törekedj arra, hogy követhetőek legyenek a gondolataid. (A Blogolás szolgáltatóknak alap tanfolyamban konkrétan megnézzük, hogy egyes cikk típusokat milyen gondolatmenet alapján érdemes felépíteni, hogy magával ragadja az olvasót.)

Szintén gyakori jelenség főleg kezdő vállalkozóknál, hogy rengeteg ötletük van és azt gondolják, hogy azt idővel mind képesek is lesznek EGYEDÜL menedzselni. Felsorolnak 5 féle egyéni szolgáltatást, csoportos képzést, tanfolyamot, előfizetői klubot, azaz kb mindent, amit a vállalkozásfejlesztő illetve marketing előadásokon hallottak. Hallgatni is sok és ebből látszik, hogy az illető még soha nem vállalkozott, mert még nem tudja, hogy olykor EGYETLEN szolgáltatást sem olyan könnyű eladni. Előfizetői klubot pedig végképp nem lehet másik teljesen más témájú 5 tevékenység mellett vinni.

Szerencsém van két olyan szuper vállalkozóval együtt dolgozni, akiknek szintén RENGETEG ötletük van és az elmúlt 5 évben 2 sikeres vállalkozást is felhúztak az ötleteikre, egyikük konkrétan egy harmadik mellé. Hogy csinálták? CSAPATOKBAN! Igen, több csapatban – és mindegyik csapat EGY tevékenységi körre fókuszál. És ami még fontos, hogy az ötleteik nem különböző irányba szabdalódtak szét, hanem egy vállalkozáson belül tudták őket megvalósítani.

Ha Te azon kapod magad, hogy van 3-4 féle diplomád különböző területeken, akkor azon gondolkodj el, hogyan tudod őket EGYETLEN komplex szolgáltatásba gyúrni és ne akarj 4 féle vonalon elindulni.

Előfordulhat, hogy bizony szelektálnod kell, mert ha MINDENNEL foglalkozol, valójában semmivel, és nem is tudsz kiteljesedni egyikben sem, szétaprózod magad.

3. Minél több, annál jobb

Ez különösen akkor érvényes, ha

  • látogatói létszámról van szó (ne rejtegesd a honlapod, törekedj a keresőoptimalizálásra, oszd meg a közösségi médiában, hírlevélben)
  • ha szolgáltatások leírásáról van szó
    • üzleti titkokat ne árulj el, de törekedj arra, hogy aki igénybe akarja venni, az értse, mit várhat a szolgáltatástól, terméktől (ez ismét kapcsolódik ahhoz, hogy megfelelő minőségben kommunikálj 😊

Összefoglalás

A lényeg, amit mindenképp vigyél magaddal, hogy TE ne tartozz a sokak közé:

  1. A tartalom fontosabb, mint a design.
  2. A design csak egy bizonyos pontig fontos – legyen igényes, de nem kell vele túl sokat vacakolni, különösen akkor nem, ha a vállalkozás alapjai (cél, termék, szolgáltatás stb.) még nincsenek lerakva.
  3. Egy honlap sosincs kész, ahogy Te magad és a vállalkozásod sem. Bátran merj hozzányúlni és legyen mindig egy pont, egy határidő, amit kitűzöl, hogy eddig be kell fejezni az adott tevékenységet.
  4. Ne aprózd fel az életed, koncentrálj egyszerre EGY dologra.

Tudtad?

A látogatószerzés drasztikus megemelésének egyik legjobb módja a blog, mely ráadásul remekül illeszkedik a meglévő marketing stratégiádhoz is (vagy ha még nincs, jó támpontot ad a kialakításához) és segít, hogy még több ügyfeled legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .