Évtervezés a Google Analytics segítségével

Itt van az évtervezés, illetve előző év elemzésének az ideje. A szokásos „mi volt jó, mi nem, milyen nehézségek adódtak és milyen sikereket könyvelhettél el” stb. kérdéskörökön túl  érdemes a vállalkozásodra a számok fényében is ránézni, hogy reális képet kapj a bizniszedről. Saját tapasztalatból tudom, hogy a szubjektív eredmények és a pénzügyi mutatók nem mindig vannak összhangban, pl. a kevesebb ügyfél nem mindig jelent anyagi bukást, míg a több feliratkozó sem jelent egyértelműen bevétel növekedést.

Ha még nem tetted meg, most arra bíztatlak, nézd meg 2020-as  látogatottsági adataidat,  vesd össze a pénzügyi bevételeiddel, valamint az ügyfélköröddel. Az így összevetett szubjektív és objektív eredmények befolyásolhatják a célcsoportodról alkotott képedet,  újra átgondolhatod a marketing stratégiádat, reális képet kapsz az eddigi „SEO-munkádról”, hogy 2021-et tudatosabban indíthasd el.

Nem kell ahhoz a teljes Google Analytics fiókod eredményeit átnézned, sem azonnal SEO szakemberhez fordulnod, hogy néhány alap adatból is ki tudj indulni és értelmezni tudd a vállalkozásodra vonatkozóan.

ELEMZŐ ESZKÖZÖK

A sajtát honlapom elemézéshez a Monster Insights Google Analytics bővítményt használom, illetve rendszeresen nézem az adatokat a Google Analyticsben, értesítőket kapok a Search Console-ból. Az említett bővítmény segítségével leegyszerűsítve ugyan, de  közvetlenül a honlapomon látom a weboldalam  előző 30 nap látogatottsági eredményét, most januárban pedig a teljes 2020-as évi áttekintés is rendelkezésre áll. 

MILYEN LÁTOGATOTTSÁGI ADATOKAT NÉZZ?

– > És azokból elsőre milyen következtetéseket tudsz levonni

1. Hányan látogatták a weboldalad? 

 – > Az előző év(ek)hez képest nőtt, romlott, vagy stagnált az eredmény?

2. Melyik hónapban látogatták a legtöbben a honlapod?

 -> A magasabb látogatottság vajon minek köszönhető – új blog cikk, kampány, népszerű közösségi média poszt megosztások?

3. A látogatók összesen, és egy látogató átlagosan hány oldaladat nézte meg?

 -> Elég vonzó a tartalom? Vannak az oldalakon más oldalakra mutató linkek? Egyértelmű a navigáció?

4. Melyek voltak a leglátogatottabb oldalaid? Keresd meg a top 5-öt! 

 -> Minek tudható be a népszerűségük? Jó kulcsszavak – ezért megtalálnak a Google-ból vagy inkább a  rendszeres hirdetés hozza a látogatókat?  

5. A látogatók milyen eszközökön nézték meg a honlapodat?

 -> Mobilról gyors tartalom fogyasztók, vagy kényelmesen a számítógép előtt netezgetők?

6. Honnét érkezett a legtöbb „linkelt” látogatód? 

 -> Azaz milyen referálók segítettek abban, hogy a tartalmaid minél többekhez elérjenek?

Ha Te más bővítményt használsz, vagy „csak” simán a Google Analyticsben nézed meg az adatokat – bármilyen szempontrendszer is álljon rendelkezésedre, jó, ha legalább a fent felsorolt adatokkal rendelkezel. A Google Analyticsbe közvetlenül belépve ennél sokkal több adat áll a rendelkezésedre, amelyekből még több információt nyerhetsz.

MILYEN TANULSÁGOKAT LEHET LEVONNI EZEKBŐL AZ ADATOKBÓL? 

1. Látogatottsági adatok

A látogatottsági adatok önmagukban megmutatják, hogy erősödött, vagy gyengült-e a pozíciód, sikerült-e jobb helyet szerezned a Google találati listáján.  

Akár hirdetéssel, akár organikus módon érted el a növekedést, érdemes azonnal megnézni, hogy a több látogató eredményezett-e bevétel növekedést is a vállalkozás életében.  

Szerencsés esetben igen – ez esetben is érdemes megvizsgálni a pontos kiváltó okot, hogy az eredményes stratégiát még nagyobb hatásfokkal lehessen folytatni.  Például egy webshop esetében érdemes megnézni, hogy a megnövekedett látogatottságot a termék-kínálat befolyásolta-e, vagy egyszerűen a hirdetések voltak-e eredményesebbek. Szolgáltató esetén a blog cikkek, ebookok, videók egyéb marketing eszközöknek tudható be a növekedés?

Ha nem okozott a növekvő látogatottsági eredmény bevétel növekedést is, mélyebben meg kell nézni, hogy vajon ennek mi az oka? Mennyi idő után mennek el a látogatók, mely oldalakról távoznak? Vajon a tartalom, a betöltési sebesség vagy egész egyszerűen a célközönség megszólításának a hiánya van a háttérben? Vagy egész egyszerűen nincs miért pénzt ott hagyni, mert nem ajánlasz konkrét terméket, szolgáltatást, csak ingyenes tartalmakat kínálsz? Blogra fókuszáló oldalak könnyen eshetnek ebbe a hibába, hogy bár rengeteg tartalmat generálnak, ezt forintosítani mégsem tudják, mert hiányzik a konkrét szolgáltatás, termék, ami a blog látogatót megfoghatná, vagy ahhoz nem elég a látogatottság, hogy reklám bevételre tegyen szert a blogoló.

2. Kiugró teljesítményű hónapok

A kiugró teljesítményű hónapok rámutathatnak a marketing tevékenységedre. „Kampányoltál”, hirdettél, egy média-megjelenés dobott a népszerűségeden, értékes partnerkapcsolatra tettél szert, vagy írtál egy klassz blog cikket, készítettél egy szuper videót, amit felkaptak a követőid? 

Ha eddig nem vezettél semmilyen ilyen jellegű kimutatást, érdemes már most készítened egy havi bontású táblázatot, amiben vezeted a marketing tevékenységeidet még ha csak vázlatosan is – pl. termék bevezetése kampány, szolgáltatást népszerűsítő, edukáló posztok stb., Facebook  csoport indítása, Google Ads hirdetés stb. Ha van egy ilyen áttekintő táblázatod, könnyebb lesz értelmezni a kiugró hónapok sikerét, vagy épp a sikertelenségét – hiszen az alacsony látogatottsági hónapokra vonatkozólag is lesznek adataid.

(A cikk az ingyenesen letölthető SEO nyilvántartó panelja alatt folytatódik!)

.

3. Oldal látogatottsági adatok & 4. Népszerű oldalak

Az oldal látogatottsági adatok is érdekesek lehetnek számodra. Például egyáltalán nem biztos, hogy a legtöbbet hirdetett tartalmaid fognak az első helyen szerepelni, vagy ha igen, érdemes átgondolni, hogy organikusan vajon miért nem érhetőek el a tartalmak? 

A Google Analyticsben az is szépen látszik, hogy érkezés után hova kattintanak tovább a látogatók. Például a kezdőoldal után megnézik a bemutatkozást, vagy a szolgáltatásokat? Ezt mi alapján teszik – azért mert a kezdőoldalon a tartalom felépítése révén vannak ezekre az oldalakra mutató linkek, vagy egész egyszerűen a menüben ugrálnak a látogatók? (Az, hogy mennyi időt töltenek a honlapunkon választ adhat erre a kérdésre – a hosszabb tartózkodási idő több olvasást feltételez.)

Az oldal látogatottsági adatok sokkal több gondolkodni valót adnak, mint azt elsőre gondolnád – különösen akkor, ha azt nem önmagában, hanem összefüggések fényében nézed. Hogy jobban megértsd, mire gondolok, bemutatom a saját példámon keresztül, milyen dilemmákat indíthat el egy ilyen egyszerű adat. 

Saját példa

A saját top 5 oldalaim között olyan oldalak szerepelnek, mint a weboldalkészítés árak, szolgáltatások-árak, arculatkészítés árak, ingyenes tartalmak és persze a kezdőoldalam. Akik a kezdő oldalamra érkeznek, általában vagy rögtön a weboldal készítés árakra, vagy az arculattervezés árakra kattintanak – ezekhez vannak a kezdőoldalamon is közvetlen linkek. 

Egyértelműen a menüben kattintgatnak azok, akik a kezdőoldal után az előbb említett oldalak helyett a „szolgáltatások, árak” oldalra kattintanak, ez az oldal ugyanis a kezdőoldalon nincs linkelve. Itt szintén van adat mindkét szolgáltatásról és visznek tovább a specifikus weboldalkészítés / arculattervezés árak oldalakra. Átgondolandó számomra, hogy  érdemes-e ez szolgáltatás összefoglaló oldalt megtartani hosszú távon, vagy érdemes lenne-e a tartalmát átstrukturálnom, hogy az ide látogató ne csak a számokat nézze, hanem az értéket, ami a számok mögött van… Egy felületes látogató, aki már kicsit meg is csömörlött a rengeteg weboldal készítő honlapja láttán és csak az ár alapján akar dönteni, számomra egyértelműen nem jó ügyfél, ezért a pozicionálásomon is kell dolgoznom.

Hogy tovább vigyem az átgondolni valók sorát,  a legtöbb direkt link révén érkező látogatóm  a Facebookról érkezik, ahol a Google szerint kihozott top 5 oldalaimat nem is nagyon reklámozom, sokkal inkább az ebookjaim landing oldalait, a blog cikkeimet, a letöltős anyagaimat és a konzultációs szolgáltatásaim linkjeit népszerűsítem. Tehát organikusan sokan érkeznek a Google-ből a beállított kulcsszavaim alapján, a Facebookos látogatások viszont egyértelműen a marketing tevékenységemhez kapcsolhatók, melyek nem ezekre a kulcsszavakra és tartalmakra épülnek. 

Fejlesztendő terület tehát számomra, hogy a Facebookon hirdetett tartalmaim a Google találati listáján is erősebbek legyenek, jobban kell a témáimat fókuszálnom, a kulcsszavakat jobban beállítanom, illetve a blog cikkekbe több olyan belső oldalra vivő linket tennem, ami célirányosan tereli a látogatókat egy-egy általam fontosnak tartott oldalra. 

Szintén érdemes átgondolnom, hogy a találatot eredményező kulcsszavakat hogyan tudom a javamra fordítani – azaz a meglévő top 5 oldalamat hogyan tehetem vonzóbbá,  illetve hogyan konvertálhatnám mindenképp valamilyen formában „ügyféllé” az oda látogatókat-  még ha nem is akarnak tőlem konkrétan weboldal készítési vagy arculattervezési szolgáltatást rendelni (azaz rendeljenek konzultációt, vagy vegyenek ebookot, váljanak feliratkozókká stb.).

Bízom benne, hogy a saját példáim Téged is rávettek a gondolkodási folyamatra – miben kell Neked fejlesztened, milyen összefüggésekre jöttél rá a saját honlapod adatait elnézve?

 

5. A látogatók milyen eszközökön nézték meg a honlapodat?

Fontos célcsoportra vonatkozó információ, hogy milyen eszközökön nézik meg a honlapodat. Jellemzően akik mobilról neteznek gyorsabban fogyasztják a tartalmakat, és könnyebben ki is zökkennek a netezési folyamatból – pl. hazafelé menet átszállnak, vagy leszállnak egy közlekedési eszközről; szól a gyerek, hogy „anya gyere”, kifut a leves stb.  Épp ezért ha nálad a mobilos látogatók száma magas, 50% feletti, mindenképp törekedned kell a tartalmaid egyszerűsítésére, rövidítésére, hogy azok könnyen és gyorsan is fogyaszthatók legyenek. 

Ha számítógépen nézik többen a honlapod, több figyelmet fordíthatsz a designra, grafikákra stb. de ez esetben is fontos, hogy a célcsoportodat ismerve ereszd bő lére a tartalmaidat. Csak azért, mert az otthon melegében a fotelből netezik a látogatód, egyáltalán nem biztos, hogy van ideje litániákat olvasni. Tudatosítsd, hogy milyen céllal érkezik a látogatód!

Értékesítési oldalak esetén kulcsfontosságú, hogy az adatlapok mezői, megrendelő gombok megfelelő nagyságúak legyenek mobil nézetben is,  hogy a tartalom gyorsan betöltődjön és ne legyenek benne a betöltés során hatalmas ugrások. Nincs annál bosszantóbb, amikor rá akar a látogató kattintani egy gombra és mikor rányomna, hirtelen betöltődik egy kép és lejjebb megy a gomb (ezt már csak az tudja überelni, ha az igen/nem gombok ugrálnak így, mert akkor tutira a rossz gombra kattint a látogató).

Summa summarum, ha a honlapodat többen nézik mobilon, kezdd azzal az elemzésed, hogy megnézed a honlapod a saját mobilodon! 

 

6. Milyen egyéb honlapokon keresztül érkeznek a látogatóid? 

Ez az adat jó iránytű arra vonatkozólag, hogy lásd, mely közösségi média csatornákat érdemes a jövőben erősítened, míg másokat akár teljesen leépítened, rámutatnak mely partnerkapcsolataid működnek eredményesebben és melyek egyáltalán nem. 

Persze mielőtt rögtön elveted a közösségi médiát, érdemes megvizsgálnod, hogy hatékonyan használod-e az adott platformot: eléred-e a célközönségedet, tudsz-e velük kapcsolatot kialakítani, hatékonyan szólítod-e meg őket, és nem utolsósorban valóban a honlapodra is tereled-e a látogatókat? Milyen célt szolgál a marketingedben az adott közösségi média? Akármi is legyen a célod (brand építés, edukálás, eladás stb.) MINDIG hivatkozz olyan tartalomra, ami a honlapodra tereli az olvasót. Így (is) tudod objektívan mérni a közösségi médiában folytatott tevékenységed sikerességét. 

Szintén összefügg az előző ponttal, hogy a hivatkozó oldalak között látsz-e mobilos oldalt – ilyen pl.  a Facebooknál a m.facebook.com. Ha például a marketing stratégiád része a Facebook használata és sok honlapodra mutató linket osztasz meg,  érdemes odafigyelni, hogy az adott tartalom mobilról is könnyen fogyasztható-e.

 

Egyéb szempontok

Bár a fent említett bővítmény által adott éves összefoglaló nem tartalmaz részletes demográfiai adatokat, ha megnézed a látogatóid számát, azt, hogy honnét érkeztek (pl. mely közösségi csatornából) és összeveted a tényleges ügyfeleiddel (és nem mellesleg év közben is figyelted, honnét érkeznek az ügyfeleid), a célcsoportodra vonatkozóan kaphatsz pontosabb képet. 

Nálam például kezd élesen elhatárolódni két ügyfélkör: azok, akik a Google-ból találnak meg, vagy ajánlás útján érkeznek a honlapomra (pl másik ügyfél ajánlása útján), inkább lesznek weboldalkészítés vagy arculattervezés szolgáltatás megrendelők, míg akik a Facebookon keresztül követnek inkább a kisebb értékű termékeimet vásárolják (konzultáció, ebook, honlap elemzés). 

Ez hosszú távon már nem is annyira SEO, inkább stratégiai kérdés – milyen szolgáltatásokra, termékekre érdemes fókuszálnom 2021-ben, hogy mindkét ügyfélkört eredményesebben tudjam kiszolgálni – mind eszmei érték, mind jövedelmezőség szempontjából.

 

Még sosem elemezted a honlapodat?

Fedezd fel honlapod (rejtett) hiányosságait és tedd rendbe a weboldalad! Ebben az ebookban és munkafüzetben szempontrendszert kapsz a teljeskörű honlap átvizsgáláshoz, valamint munkafüzetet a megvalósításhoz.

Még alaposabb elemzésnek szeretnéd alá vetni a honlapodat?

Válaszd a honlap elemzés csomagot és én magam fogom kivesézni a honlapodat. Az elemzésen túl konkrét megoldási javaslatokat is kapsz tőlem honlapod fejlesztéséhez!